U11: Nagy Gábor személyében korábbi válogatott labdarúgó is a halásztelki gyerekek fejlesztésén dolgozik az új szezonban

Utánpótlás szakmai stábunkat érintő második nyári igazolásunkat sem igazán kell bemutatni a labdarúgásban otthonosan mozgók körében.

Az élvonalban 197 alkalommal pályára lépő, válogatottban is bemutatkozó, Halásztelken élő Gábor Nagy, A licences edzőként csatlakozik klubunk edzői csapatához.

Csevegtünk egy kicsit a kezdetekről, a csúcspontról és az utánpótlás-nevelésről:

🎤 Kezdjük egy klasszikus, bemelegítő kérdéssel: hogy indult a focista karriered?

🗣 Anyukám a Haliban atletizált, édesapám pedig válogatott labdarúgó volt, így természetes volt számomra már gyerekként is a sport és a foci szeretete.

Viszonylag későn, olyan 8-9 éves koromban kezdtem el focizni. Szinte könyörögtem édesapámnak, hogy vigyen le edzésre, mivel nem igazán szerette volna, hogy focista legyek.

🎤Aztán mégiscsak az lettél…

🗣 Igen, én csak fociban gondolkodtam. Szombathelyen nevelkedtem, mindig is az volt a célom, hogy a Haliban játszhassak. Ott voltam labdaszedő, jártunk meccsekre, belém ivódott a lokálpatriotizmus.

Végig jártam a korosztályokat és a Szombathelyi Haladás mutatkozhattam be a felnőtt fociban egy Hévíz elleni idegenbeli mérkőzésen.

Négy évet játszottam a másodosztályban, ám amikor feljutottunk, elfogadtam az akkori magyar bajnok MTK Budapest hívását, majd ismét a Hali következett.

Szombathelyen kerültem be a válogatott keretbe és Kazahsztán elleni meccsen kezdőként pályára is léphettem címeres mezben. Játszottam még Újpest FC-ben is három évet, azonban itt már sérülések gyötörtek.

Sajnos több műtéten is átestem és a testem „megállj”-t parancsolt a versenysportnak. 33 évesen abbahagytam a játékot, mert a sérüléseim miatt már nem tudtam azt a szintet hozni, amit elvártam volna magamtól.

🎤Mi volt a csúcspont a pályafutásodban?

🗣 Egyértelműen a válogatott mérkőzés. Örökké emlékezetes élmény marad, amikor megkaptam a válogatott meghívót. Az az érzés pedig, amikor hallod és énekled a pályán a magyar himnuszt, leírhatatlan.

🎤Labdarúgó pályafutásodat követően sem távolodtál el a focitól. Ez tudatos volt?

🗣 Igen, az volt a célom, hogy valamilyen formában a foci „környékén” maradjak, ezért tudatosan készültem a labdarúgó karriert követő mindennapokra. Még Szombathelyen B licence-t, majd a játékos pályafutást követően A licence-t szereztem. Mindig is azt terveztem, hogy az utánpótlás nevelésben vállalok majd szerepet.

🎤 Jogos lehet a kérdés: hogyan kerültél a Halásztelki FC-hez?

🗣 Jelenleg a Puskás Akadémia játékos-megfigyelőjeként dolgozom, amit nagyon szeretek, mert kifejezetten sokrétű és érdekes munka.

Itt élek Halásztelken a családommal. Nagyobbik fiam is itt pallérozódik a legkisebb korosztályban, gyakran vagyok kint a Sportcentrumban az edzésein. Gyakran beszélgettem a vezetőséggel, akik felvázolták a klub hosszútávú céljait, amelyekkel teljes mértékben azonosulni tudok.

Mindez, illetve a helyi kötődés abba az irányba mozdított el, hogy a megpróbáljak a tapasztalataimmal segíteni a klubnak és utánpótlás edzőként szerepet vállaljak a halásztelki fociban.

🎤Mi az, amit szerinted át tudsz adni majd a gyerekeknek a fociból?

🗣 Korábbi pályafutásomban is rengeteg rossz példát láttam a kisebb korosztályokban. Én nem szeretném ezeket elkövetni edzőként. Szeressék meg a gyerekek a focit, kötődjenek a játékhoz. Ebben a korban nem az eredménykényszeren kell lennie a hangsúlynak.

Magam példájából kiindulva hiszem azt, hogy akaraterő, alázat és elhivatottság nélkül a tehetség nem bontakozhat ki. Pályafutásom során mindig volt előttem két-három játékos a „rangsorban”, de ahogy teltek az évek mindig utolértem és meg is előztem őket. Abban hiszek, hogy ezekkel az értékekkel nagyon sok mindent el lehet érni.

Hajrá Telek 💙💛