Szombaton célegyenesbe érkezett a futsal sorozat U13-as csapatunk számára, akik két hét alatt letudják hátralévő mérkőzéseiketA maradék két fordulóban 7 meccs szerepel a programfüzetben
, amelyből szombaton 4-et is kipörgettünk.
Távollévőkből nem volt hiány a keretet illetően, így cserével játszottuk le a napot
, ráadásul a csoport
legerősebb brigádja is ezúttal jött szembe
Pályára lépett: Csiklya Noel, Dobos Ádám, Hederics Marcell, Kaló Milán, Kozma Vajk, Oke Olamide
Hidegkúti SC
–
:Kaló Milán, Kozma Vajk
Rákosmenti KSK „kék”
–
:Kaló Milán
, Kozma Vajk
, Hederics Marcell
Bolha FTSE
–
:Kozma Vajk
, Dobos Ádám
Rákosmenti KSK „fehér”
–
: Kozma Vajk
A nap végén Dávid Kornis vezetőedző értékelt:
„A „védjegyünkhöz” híven ismételten borzalmasan kezdtük az első mérkőzést.. Olyan hibákból kaptuk a gólokat, amik elkerülhetőek lehettek volna, ha a srácok koncentrálnak és a megbeszéltek szerint cselekednek a pályán.
A hidegzuhany után végre „bemelegedtünk” és elkezdtünk focizni, ami látványban is megközelítette az elképzelésemet és az edzésen gyakoroltakat.
A 3 nagyon pörgős meccs után egy igen hosszú szünet jött.. közel 2 órát pihentünk, ami nagyon nem tett jót a lábaknak… főleg, hogy a csoport legerősebb csapata következett…
Hihetetlen erőt, akaratot, elszántságot, küzdést láttam a srácokon.. az utolsó utáni erejüket is kihajtották magukból, partyban is voltunk ellenfelünkkel… Aztán jött a „pofon”… a balszerencsés lepattanó gólok, amik a maradék lelkierőt is felemésztették…a végére a srácok már nem bírtak lábra állni.. 3-an is sántikálva mentek le a pályáról.
Emiatt le a kalappal a előttük, főleg, hogy az előre eltervezett 4 cseréből csak 1 cserével tudtunk nekiindulni ennek a hosszú napnak..
Viszont amellett nem tudok elmenni szó nélkül, hogy a 4 meccsen körülbelül még 4 meccsnyi 100%-os ziccert hagytunk ki…mostmár visszatérő probléma.. ezen sürgősen változtatni kell a jövőt illetően! A hibákból tanulunk és javítani fogjuk őket az utolsó fordulóra, hogy szépen tudjuk zárni a Futsalt.”
Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a szezonban
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!