Szerdán hétközi fordulóra került sor U13-as srácainknak Suli után buszra pattant a brigád és Százhalombattára vették az irányt
Az eddigi hibátlan mérleg megtartásával vetettük bele magunkat a küzdelembe és talán a busz út, talán a hétközi hangulat, vagy egyszerűen a késő délutáni kezdés okán, de kivételesen nem álmosan indítottunk
A második etap zárásáig alkalommal is csengettünk gólfelelősünk Bakk Attila, illetve középpályásunk Kaló Milán révén, így megnyugató előnnyel fordulhattunk –
A . játékrészt nem hozott változást az eredményben, aztán az utolsó negyedre fordulva rögtön szépített vendéglátónk, majd azzal a lendülettel ki is egyenlített –
A rendkívül rossz minőségű talajon játékról nem igazán lehetett beszélni, ugyanis a felázott pályán leginkább „sárfoci” volt és dagonyázás
De a szív és az akarat ezúttal a helyén volt, ugyanis Dobos Ádi góljával újra előnybe kerültünk –, majd Bakk Attila foglalta keretbe saját és csapatunk teljesítményét, így a végén mi örülhettünk –
Nyolcadik meccsét is megnyerte csapatunk, így szombaton a szintén hibátlan Taksony elleni utolsó fordulóban dőlhet el az alapszakasz sorrendje
Bravó srácok, szép munka volt
A mérkőzést követően Gabor Wendler vezetőedző értékelt:
„Szokásunktól eltérően nagyon jól kezdtünk és két góllal meg is szereztük a vezetést. Aztán innen jött fel ellenfelünk, ám volt még Bennünk annyi, hogy ismét meg tudtunk újulni és győzelemmel tudtuk lezárni a mérkőzést.
A nagyon rossz minőségű talajon nem igazán tudott érvényesülni játékunk, de a srácok küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. Sajnos néhányan ezúttal nem tudták hozni azt, amit tudnak, de volt néhány kifejezetten extra teljesítmény, amivel a javunkra tudtuk billenteni a mérkőzést.
Gratulálok a fiúknak!”
Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a továbbiakban
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!