U17: Győzelem a nyitányon

Szombat délelőtt végre eljött az a bizonyos nap, amikor kék-sárga mezben kikocogtak U1️⃣7️⃣-es srácaink a Sportcentrum „centerére”, hogy bajnoki mérkőzésen is útjára indíthassák a labdát ⚽

Nyáron gondoltunk egy merészet és célul tűztük ki, hogy összehozzuk ezt a korosztály, annak ellenére, hogy a keretben mindössze 9️⃣❕játékosunk volt 👀Jorge Mendest idéző módon az átigazolási időszak végére érkezett 1️⃣3️⃣ kitűnő játékos, így belevághattunk a nagy kalandba 💪🌄

Nem csupán a szép számban kilátogató nézősereg, de a nap is kíváncsi volt a bemutatkozásra☀️ így a stadion nem csupán a hangulat, de hőfok tekintetében is katlanná változott 🏟

Minden adott volt tehát egy remek meccshez és nem is kellett csalódnunk 💪⚽Remek iramban pörögtek a srácok, bár érződött még a rajt okozta megilletődöttség, valamint a vendégként érkező Csep-Gól FC jó játéka is behatárolta lehetőségeinket. A félidő második részére már teljes mértékben domináltunk, de kapuba nem sikerült találni ❌

Fordulást követően frissültek a srácok, illetve az összetétel is, és idő kérdése volt, mikor szerezzük meg azt a bizonyos első találatot 🤔Kuti Levi sokadik menetrend szerinti robogását 🚊követően pazar labdát adott Bognár Norbinak, aki higgadtan értékesített, máris egy ide 1️⃣0️⃣⚽️🎯

Nem álltunk le és fokoztuk a nyomást. Nagy Niko remekül tartott meg egy felpasszolt labdát, majd lekészítette a hatalmas lendülettel érkező Fok Ricsinek, aki kizúzta a hosszút 👏👀2️⃣0️⃣⚽️🎯 Ilyenkor jön jól, hogy a heti fotózáson a gólörömöt is átvettük jobb bekkünkkel 😆

Érett játékunk továbbra is kiütközött és ugyan a vége kissé rezgett, de megérdemelt győzelemmel nyitottunk 💪👏

Szép volt Srácok, ez pazar volt 👏👏👏A szép számban kilátogató szurkolóknak pedig köszönjük a fergeteges biztatást 🙏

🗣Mérkőzést követően János Guta vezetőedző értékelt:

„Mondhatni teljesen új csapatot építettünk pár hét alatt, ami ma vizsgázott és jó eredménnyel zárt.

A mérkőzés első felében kiegyenlített játékot láthatott a szép számmal kilátogató közönség, ahol mindkét csapatnak voltak helyzetei. Középpályánk a kelleténél kevesebb labdát vett fel,

amiben a szünet után előre tudtunk lépni.

Jól támadtunk le, akaratunkat ráerőltetni ellenfelünkre, ami később gólokban is megmutatkozott. A hátralévő időben többször is

lezárhattuk volna a mérkőzést, ehelyett az ellenfél szépített. A csapat erejét, egységét mutatta, hogy hiába voltunk már fáradtak, meg tudtuk őrizni a vezetést.

Gratulálok a srácoknak! Ma még ünnepelünk, de holnaptól már a jó erőkből álló Budafok ellen készülünk. Hajrá Telek!”

Ellenfelünknek köszönjük a színvonalas mérkőzést és további sok sikert kívánunk a bajnokságban 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek!💙💛