Utánpótlás szakmai stábunkat érintő második nyári igazolásunkat sem igazán kell bemutatni a labdarúgásban otthonosan mozgók körében. Az élvonalban 197 alkalommal
Megmérettettünk a magasabb osztályban Május végén lezárult egy fejezet A regionális bajnokságban pallérozódó ifjaink remekül teljesítve bizonyították tehetségüket Nem volt
Szombaton gyerekzsivajtól volt hangos a Németh Ferenc Sportcentrum. korosztályban pályán csapat részvételével gyerek rúgta a labdát. Számtalan remek megoldás, csodás
Hatodik, egyben utolsó fordulójához érkezett hétfőn az egyesületünk szervezésében lebonyolított I. Monday Leauge U9-es bajnokság. Megadtuk a módját a zárásnak,
Szombat délelőttre elsuhantak az esőfelhők, hiszen vélhetően tudták, szép zárásra készül U16-os brigádunk. Záró fordulójához érkezett ugyanis a bajnoki küzdelemsorozat