Szerző: hfc.admin

U14: Hétközi edzőmeccs

A hétvégi bajnokik közzé szerdán edzőmeccs zsúfolódott U14-es srácainknak, hiszen a Carvalho csapata vendégeskedett ismét Halásztelken ⚽️

A találkozó igazságos döntetlennel végződött, ami viszont fontosabb, hogy újfent plusz játékpercek rögzültek a lábakban 💪

🗣🎙A mérkőzést követően Gábor Habos vezetőedző értékelte a látottakat:

„Az első húsz percben tompán és lassan játszottunk, rengeteg hibával. Az ellenfél vezetett is két góllal. Ez egy kicsit betudható annak, hogy kedden igencsak meg lettek hajtva a fiúk.

A második húsz percben már felébredtünk és három szép góllal megfordítottuk a mérkőzést. A harmadik és negyedik 20 percben a bajnokikon kevesebb játéklehetőséget kapó játékosok bizonyíthattak.

Arra jó volt ez az edzőmérkőzés, hogy láthattam a hibákat, mert azok sajnos vannak még bőven.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést, várjuk az újabb találkozót 👏🙏💪

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Veterán: Újra a tabella élén

Kedden lejátszotta újabb mérkőzését veterán alakulatunk, amelyen magabiztos győzelmet arattunk💪 Jobb gólkülönbségünknek köszönhetően ismét a tabella éléről nézünk a mezőnyre 👏

Gratulálunk Urak! 👏

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U14: Január és február hónap legjobbjai

A korosztályokban lefelé haladva, U14-es brigádunknál is megválasztásra került a „Hónap játékosa” ⚽️🎖

Az elismerést Gábor Habos vezetőedző választása és értékelése alapján kapták meg a srácok 💪

🔵🟡Január hónap játékosa: Kenesei Ákos

„Ákos hétről hétre fantasztikusan védett a futsal meccseken, ráadásul nagyobb korosztályban. Ihletett formáját az edzésekre is sikerült rendszeresen átmentenie, így remek januárt tudhat maga mögött.”

🔵🟡Február hónap játékosa: Smidt Bence

„Februárban Bence lövéseitől voltak hangosak a futsal meccsek. A rájátszásban bajnoki címet szerzett és a csapat gólfelelőseként, 18 találattal a bajnokság gólkirályi címét is bezsebelhette.”

Gratulálunk srácok, csak így tovább! 👏👏👏🔥

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U17: Január és február hónap legjobbjai

Klubunknál az idei évtől kezdődően – hagyományteremtő célzattal – minden korosztályban megválasztásra kerül a „Hónap játékosa” ⚽️🎖

Az elismerést Lukács Tamás vezetőedző választása és értékelése alapján kapták meg a srácok 💪

🔵🟡Január hónap játékosa: Rádi Brúnó

„Brúnó fantasztikusan dolgozott az edzéseken. Szorgalma és játékhoz való hozzállása példaértékű, amely követendő mindenki számára. Mentalitásával a felkészülés motorja volt.”

🔵🟡Február hónap játékosa: Szabó Ádám

„Ádám minden edzésen a maximumot nyújtotta, nem ismert lehetetlent. A meccseken betartotta és remekül a pályára vitte mindazt, amit kértem Tőle.”

Gratulálunk srácok, csak így tovább! 👏👏👏🔥

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Öregfiúk: Pontszerzés a rangadón

Hétfőn Monoron rendezték az Öregfiúk bajnokság II. osztályának csúcsrangadóját, ahol a Monor SE vendégei voltunk 💪

Első osztályú rangadóként lehetne jellemezni az összecsapást, hiszen egy nagyon jól felkészült ellenfél otthonában sikerült döntetlent elérnünk, egy igen magas színvonalú és erős iramú mérkőzésen 💪⚽️👌

Az első félidőben mi domináltunk és szereztünk Szécsi Attila révén vezetést ⚽️🎯majd a második félidőben az ellenfél gyakorolt ránk nyomást és a hajrában ki is tudott egyenlíteni.

Az egy ponttal továbbra is harcban a bajnoki címért 💪

🗣🎙A mérkőzést követően Attila Szécsi értékelte a látottakat:

„Egy nagyon jó iramú, párharcokka teli meccset sikerült játszani. Az első félidőben visszaálltunk a saját térfelünkre, teret engedve a Monornak. Ezáltal kontrából sikerült is megszerezni a vezetést.

A második félidőre úgy érzem, egy kicsit elfogytunk erőben és kreativitásban is, illetve sajnos most a cserék sem tudtak olyan plusszt hozzátenni a játékunkhoz, amivel esetleg meg tudtuk volna nyerni a mérkőzést.

Ennek ellenére igazságos döntetlen született, így még nyílt maradt a bajnokság. Jövő héten a Kelen csapatát fogadjuk, ami szintén nehéz mérkőzés lesz, de egyértelműen a bajnoki cím a célunk, így mindenkit le kell győzni a hátralévő fordulókban. Hajrá Öregfiúk Hajrá Telek!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a bajnokságban 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Old Boys: Kötelező győzelemmel továbbra is az élen

Múlt héten 2️⃣. mérkőzését is letudta Old Boys brigádunk. Pénteken a CsHC-hoz látogattunk, ahol az eddig pont nélkül álló vendéglátók ellen magabiztos győzelmet szereztünk 💪💪💪

A mérleg eddig kettőből kettő, de csak ezután jön majd a neheze… 💪

🗣🎙A mérkőzést csapatvezetőnk, Géza Kulcsár értékelte:

„Hamar eldöntöttük a három pont sorsát: villámrajtot vettünk a mérkőzés elején, két góllal jelezve vendéglátóinknak a mai napon csak mi nyerhetünk.

Sajnos három játékosunk is megsérült a mérkőzés folyamán, így lehetséges hogy nagy árat fizetünk a győzelemért.

A jövő héttől megkezdjük a nagy menetelést, zsinórban négy rangadót játszunk és szerintem el is dől a bajnoki cím sorsa. Jóslatokba nem bocsátkoznék… Hajrá Telek!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛