Márciusban jótékonysági eseményt
szerveztünk és akkor megígértük, hogy a bevétel teljes egészét a gyerekek, valamint a klub fejlesztésére fordítjuk![]()
Amit pedig Mi megígérünk, azt rendre meg is tartjuk
Így van ez most is![]()
A robbanásszerűen fejlődő digitalizáció a sportban is egyre inkább teret nyer és ha jól használjuk fel, akkor rejtett tartalékokat tudunk kiaknázni. Gondoltunk tehát ismét egy nagyot és mesterséges intelligenciával támogatott kamerát, valamint a hozzá kapcsolódó szolgáltatást szereztünk be![]()
A következő szezontól a mérkőzésekre történő felkészülést, illetve a meccsek eseményeit, valamint a játékosok teljesítményének elemzését immár digitális megoldás segítségével is el tudják végezni edzőink![]()
Az innovatív megoldás többek között képes a mérkőzések felvételére, vagy éppen adott játékosok mozgásának követésére teljesen automatikusan. A felvételt követően a mesterséges intelligencia által támogatottan képes a szolgáltatás a kiemelt események legyűjtésére, listázására és publikálására (pl.: szöglet, gólhelyzet, gól, szabadrúgás stb.) ![]()
Így tehát júliustól ha valakinek nem elegendőek az edző által elmondottak, a videóelemzések kívülről mutatják meg a tényeket![]()
![]()
Hatalmas lépés ez nem csupán klubunk életében, hanem a régió játékosainak is, hiszen hasonló megoldások csupán Akadémiákon és néhány Tehetség Központnál vannak jelen![]()
A kiváló szakmai munka mellett immár ezen akadémiai eszközzel is azt kívánjuk elérni, hogy a legmagasabb szintre lépjenek segítségünkkel a Nálunk pallérozódó játékosok![]()
Mindez nem jöhetett volna létre Nélkületek. Csodálatos közösségünk van. Köszönjük.![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
