Szombaton „szomszédvárak” találkozója volt a Sportcentrumban, hiszen a rájátszás éllovasaként a Szigethalom gárdája látogatott Halásztelekre Hiába szereztünk már nagyon korán
Rangadóra készült Öregfiúk csapatunk tegnap este :-as kezdéssel a budatétényi sporttelepen A bajnoki elsőségért folyó küzdelemben ellenfelünk rendületlenül üldözve Minket
Szombaton idegenbe látogatott felnőtt csapatunk Ezúttal a tabellán a mérkőzést megelőzően közvetlenül mögöttünk loholó Törökbálinthoz látogattunk Sajnos nem sikerült megismételnünk
Csütörtökön az MTK Budapest partneregyesületi tornáján lépett pályára U7-es csapatunk Korábbi remek teljesítményünk alapján két csapatunkat is várták volna a